IMAGE SKINCARE SIKERGYANÚS ÚJDONSÁGOK

A kozmetikai iparág egyik leginnovatívabb márkája, az Image Skincare az idei évben is az immár hagyománnyá vált Worldwide Launch Party keretében mutatta be a szakma és a sajtó képviselőinek termékújdonságait.

A kozmetikai iparág egyik leginnovatívabb márkája, az Image Skincare az idei évben is az immár hagyománnyá vált Worldwide Launch Party keretében mutatta be a szakma és a sajtó képviselőinek termékújdonságait. A világ legnagyobb bőrápolási rendezvénye világszerte több, mint 60 országban 20 000 vendég részvételével kerül megrendezésre. A világ jelentős nagyvárosaiban, többek közt New Yorkban, Dubaiban, Chicagoban, Berlinben, Londonban, Las Vegasban, Miamiban, Los Angelesben, Milánóban, Sydneyben és természetesen Budapesten bőrápolási szakemberek, orvosok és a szakmai sajtó képviselői számára nyílt lehetőség elsőként, bevezetés előtt megismerni az IMAGE Skincare legújabb termékeit. A budapesti eseményt személyes jelenlétével tisztelte meg az Image Skincare elnöke, Dr.Marc Ronert. A rendezvényre kizárólag meghívóval lehetett bejutni, és a szervezők Spa-k, szépségszalonok, orvos-esztétikai központok jelenlegi és jövőbeni Image Skincare képviselőit látták vendégül.

 
Dr. Ronert elmodta, hogy a márka széles termékválasztéka, mindenféle bőrproblémára kínált megoldásai mellé most már csak olyan termékeket érdemes fejleszteni, amelyek sztártermékek lesznek. Idén 4 ilyet is sikerült fejleszteniük, mindegyik kivételes a maga nemében. Az intenzív hidratáló termékek terén az Image Skincare idén megelőzi a versenytársakat két bestseller termékcsaládjuk esetében is.
 
C-Vitamin a köbön
 
A Vital C termékcsalád tagjai voltak az első termékek, melyeket az IMAGE Skincare ügyvezetője és alapítója, Janna Ronert megalkotott. Janna évekig küzdött rozáceával, rengeteg bőrápoló terméket kipróbált, de egyik sem segítette a problémáját. 2003-ban Janna saját kézbe vette az ügyet, és megalkotta a legnépszerűbb termékcsaládunkat. Napjainkban a Vital C hidratáló öregedésgátló szérum az IMAGE Skincare legnagyobb számban eladott terméke, amely csodás illatával, kellemes állagával és látványos hatásával azonnal megkedvelteti az egész termékcsaládot.
A Vital C terméksor ideálisan ápolja a száraz és dehidratált, rozáceára hajlamos vagy a környezeti stresszorok miatt érzékenyé váló bőrt. A termékek a C-Vitamin háromféle ultra hatékony formáját tartalmazzák. A növényi hatóanyagok gazdag koktélja nyugtatja és egészségessé varázsolja a bőrt. A terméksor magas antioxidáns tartalmánál fogva átfogó védelmet és táplálást nyújt. Az Image Skincare legnagyobb sikerű termékcsaládja, a Vital C három újdonsággal is bővül.  Íme az első két Image újdonság:
 
Image Skincare Vital C Hydrating Water Burst
 
A bőr szomjoltó hidratálása az úgynevezett Water Burst Technology segítségével. Ha a bőr száraz vagy fáradt érzetű, ez az egyedülálló termék a megoldás.  Ez a „vízerőmű” folyamatosan frissíti a bőrt. A könnyű, átalakuló gél kialakításánál fogva intenzív hidratálást nyújt. A felvitelt követően antioxidánsok, hialuronsav, vitaminok és peptidek özönvizét bocsátja ki, hogy kirobbanóan fiatalos, ragyogó, egészséges bőrképről gondoskodjon. Orvosok által kifejlesztett termék.
PROFESSZIONÁLIS TIPP: Behűtve hűvös hidratálást nyújt kezelés után, érzékeny és irritált bőr esetén.
 
A LEGFONTOSABB ÖSZZETEVŐK/TECHNOLÓGIÁK:
Water Burst Technology – A haladó emulziós technológia, teli hatóanyagokkal, a bőrbe dörzsölve vízcseppekké bomlanak, melyek valóságos hatóanyag-zuhanyként és hidratálásként érik a bőrt.
Hialuronsav- Hidratál -saját súlyának 1000-szeresét köti meg víz formájában
Magnézium-aszkorbil-foszfát – Vízben oldódó, stabil C-vitamin származék, támogatja a kollagén szintézisét és elnyomja a melanin termelését
Citrus aurantium dulcis (édesnarancs)héjának olaja – Energizálja a bőrt, fokozza vitalitását és ragyogását
Tokoferol (E-vitamin)- Erős antioxidánsAcetil-hexapeptid-8Csökkenti a mimikai ráncok megjelenését, gátolja az izmok összehúzódását
 
Image Skincare Vital C Hydrating Overnight Mask
 
Egy tégelyben minden a szépítő alváshoz! Luxus krém erős ásványi komplex-szel, benne hematit és malachit összetevőkkel, melyek fokozzák a bőr tónusát, simítják és energizálják a bőrt. Kék- és zöld alga kivonata természetes retinoid származékként tünteti el a finom ráncokat és tartja a bőrt hidratáltan. Éjszakára vigyük fel, a pihentető alvást követően pedig reggel életteli és ragyogó bőrkép néz ránk vissza a tükörből. Orvosok által kifejlesztett termék.
PROFESSZIONÁLIS TIPP: A Vital C hidratáló ACE szérummal összekeverve még erősebben hidratál.
 
A LEGFONTOSABB ÖSSZETEVŐK/TECHNOLÓGIÁK:
Kék-zöld alga kivonat – Simítja a bőr megjelenését, csökkenti a ráncokat.
Aktív ásványi komplex:cink, magnézium, réz – Energizálja a bőrt, fokozza vitalitását és ragyogását
Hematit – Segít helyreállítani a bőrtónust
Malachit – Antioxidáns hatással bír
Citrus aurantium dulcis (narancs)héjának olaja – Erős antioxidáns
Tetrahexildecil-aszkorbát – Stabil C-vitamin, észter, antioxidáns, fehérít, gyorsítja a kollagén szintézist akár 50%-kal jobban, mint az L-aszkorbinsav
E-vitamin – Erős antioxidáns
Hialuronsav – Hidratál -saját súlyának 1000-szeresét köti meg víz formájába
 
Image Skincare Vital C Hydrating Antioxidant ACE serum
 
 
Napi multivitamin-tárház a bőrnek. Többféle olyan vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, melyek elengedhetetlenek a bőr egészségéhez. Koncentrált eszencia a bőrnek, hiszen A-, C- és E-vitaminnal, erős antioxidáns eleggyel (többek közt zöld teával és Echináceával) csökkenti az öregedés jeleit, mint a finom ráncokat és a bőr szárazságát. Medveszőlő kivonattal természetes módon segíti a bőr ragyogását. Az egészséges bőr számára nélkülözhetetlen, esszenciális aminosavak elegyét tartalmazza. Tökéletes napi használatra, a bőr wellness érzetének fokozására. Láthatóan csökkenti az öregedés jeleit, támogatja a kollagént, antioxidáns védelemről gondoskodik. Orvosok által kifejlesztett termék.
 
PROFESSZIONÁLIS TIPP: A the MAX stem cell serum termékhez keverve egy cseppentőnyi VITAL C hydrating ACE serumot megelőzhető és visszafordítható a bőrt ért károsodás.
 
A LEGFONTOSABB ÖSSZETEVŐK/TECHNOLÓGIÁK:
– A-Vitamin (retinil-palmitát) – Antioxidáns, kollagént termel
– Tetrahexildecil-aszkorbát – Stabil C-vitamin észter, antioxidáns, ragyogást ad
– Magnézium-aszkorbil-foszfát – Vízben oldódó, stabil C-vitamin származék, támogatja a kollagént és elnyomja a melanin termelését
– Nátrium-aszkorbil-foszfát – Erőteljes antioxidáns, vízben oldódó C-vitamin formula
– Tokoferol (E-vitamin) – Erős antioxidáns
– Vörös-rozé bor komplex – Nagy mennyiségben tartalmaz polifenolokat, védi a kollagént a bomlástól és harcol a szabad gyök károkkal szemben
– Zöld tea (Camelia sinensis levél kivonat)- Antioxidáns
– Gotu kola (Centella asiatica kivonat)- Antioxidáns, javítja a keringést
 
Image Skincare Ageless Total Pure Hyaluronic Filler
 
 
Feltöltőerő tűszúrás nélkül! 6 fajta hialuronsavval ez a filler szivacsként szívja magába a nedvességet. Napi egy cseppel feltölt, kezeli a finom ráncokat, formázza az arckontúrt a fiatalos megjelenésért. Az időben elnyújtott kibocsátású hialuronsav lehetővé teszi a tartósabb töltöttséget és hidratáltságot. Többféle molekulasúlyú hialuronsavat elegyít, a még jobb felszívódás érdekében. Azonnali, látható hidratálást biztosít, tű nélkül forgatja vissza az idő kerekét. Orvosok által kifejlesztett termék.
 
PROFESSZIONÁLIS TIPP: Az erősen aktív termékekhez is keverhető, így növeli a bőr hidratáltságát és csökkenti az erős termék irritáló hatását.
 
A LEGFONTOSABB ÖSSZETEVŐK/TECHNOLÓGIÁK:
– Időben elhúzódó kibocsátás/keresztkötéses hialuronsav – A hilauronsav vízmegkötő képességének 50-szerese, 24 óra alatt 5-ször jobban hidratál, mint a hialuronsav, magasabb szabadgyök megkötő képesség, mint a hialuronsav esetében, hosszan tartó hidratálás
– Silanol Technology – nagymolekulasúlyú hialuronsav, bőraffinitása következtében a hialuronsav jobban áthatol a sejtmembránon, jobban ellenállás a bomlásnak, azonnali és hosszan tartó hidratálás
– Nagy molekulasúlyú hialuronsav – a bőr felszínén marad, segít feltölteni és kisimítani a ráncokat, mert feltölti a bőrt
– Hidrolizált hialuronsav – magas molekulasúly , nagy vízmegkötő kapacitás
– Alacsony molekulasúlyú Nátrium-hialuronát – a legkisebb molekulasúlyú hialuronsav -mélyebben hidratál, megtartja és megköti a vizet, élénkíti a mikrokeringést és a tápanyagfelvételt, segít javítani a ráncok megjelenését, megelőzi a laza bőrt
– Közepes molekulasúlyú Nátrium-hialuronát – közepes molekulasúlyú hialuronsav, gondoskodik a táplálásról és hidratálásról

 

Kapcsolat


1054 Budapest,
Alkotmány u. 18. 2/1. kapucsengő: Beautywood Group

info@beautywood.hu


Copyright © 2022 tokeletesbor.hu
Adatkezelési tájékoztató I Cookie kezelés